Költséget csökkenteni és a munkatársakat is megtartani egyszerre? Lehetséges!

Költséget csökkenteni és a munkatársakat is megtartani egyszerre? Lehetséges!
2020.03.25. Kardos András
Tartsa meg munkavállalóit

Új helyzettel kell mindnyájunknak szembenézni, de senki sem tudhatja, hogy meddig fog tartani és végül milyen hatásai lesznek. Egy biztos, a reménykedés nem egy stratégia. Éppen ezért célszerű az első sokk, valamint a munkatársaink biztonságos munkavégzési feltételeinek megteremtése (amennyire lehetséges) után azon dolgozni, hogy mit is tehetünk a vállalkozásunk jövője érdekében.

A krízis helyzet egyszer véget fog érni, hiszen az életnek mennie kell tovább. Ha pedig végre túl leszünk a jelenlegi helyzeten, akkor a folytatás szempontjából kulcskérdés lesz, hogy minden eszközzel, feltétellel és a szükséges szakértői gárdával, munkatársakkal továbbra is rendelkezik-e a vállalkozás, ami az előrelépéshez, a további sikerekhez elengedhetetlen.

Lesznek ugyanis cégek, akik a rövid távú „kármentesítés” jegyében túl sok mindent és túl sok mindenkit áldoznak fel, építenek le, míg mások messzebbre tekintenek. Ahhoz, hogy az újrainduló gazdaság haszonélvezői lehessük, muszáj a jövőbe tekinteni és azt tervezni.

A WeareHR-nál meggyőződésünk, hogy a mostani helyzet kiváló alkalmat kínál a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek, hogy jelentős PR költekezés nélkül tovább építhessék és fejleszthessék a munkáltatói márkájukat. Most derül ki igazán, hogy a sok-sok mézes-mázas munkáltató márka videó, poszt és rendezvény mögött valóban egy törődő management áll, vagy mindez csupán marketing/PR fogás volt.

 

Bizalom

A bizalmat nehéz felépíteni, de könnyű elveszteni!

Annak érdekében, hogy a cég jövője biztosított legyen, miközben a szükséges szakember gárdát is meg lehessen tartani egy gyors újraindulás, majd „felfutás” érdekében, számos gyakorlati és munkajogi lehetőség áll a rendelkezésünkre.

A WeareHR csapata elkötelezett a vállalkozások sikerének fokozása mellett, ezért megosztunk pár gyakorlati lehetőséget a jelenlegi helyzet kezelésére.

  1. Részmunkaidő

Annak érdekében, hogy a vállalkozás pénzügyileg átvészelhesse a nehéz időszakot, továbbá hogy ne kelljen munkatársakat elküldeni, megoldás lehet a munkaidő általános csökkentése – szigorúan közös megegyezés alapján. Ezt határozott időre javasoljuk megtenni, hiszen így nagyobb bizalommal fogadhatják el a munkavállalók. Abban az esetben, ha hosszabbítás szükséges, azt is megtehetjük, ugyancsak közös megegyezés alapján.

Munkavállalói szempontból még mindig jobb valamivel kevesebbet keresni, mint semmit sem keresni. Munkáltatói szempontból pedig a piac elindulása után vissza lehet állítani az eredeti szerződésben foglaltakat – akár a határozott idő lejárta előtt is – és az élet mehet tovább.

  1. Szabadságkiadás – akár üzemleállással együtt

Munkáltatói szempontból mindig komoly kihívás a szabadságok kiadása. Most itt lehetőség, hogy egyrészről a korábban felhalmozott szabadságok problémáját végleg lezárjuk – magyarul mindent kiadjunk, ami csak bent ragadt, másrészről pedig az idei keretet is csökkentsük. Lényeges, hogy akár a nyári gyárleállást, karbantartási munkák elvégzését is előrehozhatjuk, miközben a cég nagy része (aki nyilván nélkülözhető) a 2020-as szabadság keretét használja fel. Úgyszintén lényeges, hogy a munkáltatónak 15 nappal a szabadság megkezdése előtt el kell rendelnie annak kiadását a munkavállaló irányába. Kevesen tudják, de a szabadság kerettel – 7 munkanapot leszámítva – a munkáltató rendelkezik.

  1. Munkaidő keret alkalmazása

„A munkaidőkeret egy munkaidő-szervezési módszer egyenlőtlen munkaerőigény esetére.” Nagy segítség lehet azoknál a munkáltatóknál, akiknél ma-holnap nem tudnak munkát biztosítani a munkavállalóknak, de 2 hónap múlva ismét felfut a munka mennyisége. A mostanság le nem dolgozott órákat ugyanis később le tudják dolgoztatni jogilag megfelelő keretek között. Az alapvető szabályokért kattintson ide.

  1. Munkakör megosztása

A Munka Törvénykönyve §194. alapján arra is van lehetőség, hogy pl. 2 munkavállaló lásson el egy munkakört. Ebben az esetben a 2 fő teljesíti azt a munkát, amit korábban 1 fő teljesített. Az arányos elszámolási kötelezettség alapján akár egy 4 órás részmunkaidős konstrukciónak is tekinthetjük ezt a lehetőséget, ugyanakkor nem szükséges, hogy a két munkavállaló 4-4 órát dolgozzon, a saját megállapodásuk alapján ezt 6-2 órában is teljesíthetik. Ez a lehetőség akkor lehet realisztikus, ha két munkavállaló hajlandó egymást segíteni a másik akadályoztatása idején úgy, hogy mindketten 4 órás munkabért kapnak, miközben nem feltétlen ugyan annyit dolgoznak az adott hónapban.

  1. Fizetés nélküli szabadság

A legtöbb vállalatvezető vagy gondolt már erre a megoldásra, vagy előbb-utóbb előkerül. Rövidtávon komoly megtakarítást eredményezhet, hiszen nem kell munkabért és járulékokat fizetni. Hosszabb távon viszont egyrészről leépíti a munkáltatóba vetett hitet („így számíthatok a főnökömre és a cégemre?”), másrészről pedig a munkavállaló összes bevételét megszűnteti kvázi egyik napról a másikra.  Jogszerű alkalmazására a felek közös megegyezése szükséges, valamint határozott időre kössük. A WeareHR javaslata alapján akkor alkalmazzuk ezt a megoldást (egyfajta végső megoldásként), ha a cég anyagi helyzete annyira kritikus, hogy egy ilyen lépés nélkül a megmaradása nem lenne biztosított.

 

Természetesen más munkaszervezési, valamint munkajogi megoldások is léteznek egy krízis helyzet kezelésére. Ha többet szeretne megtudni a felsorolt, vagy az egyéb lehetőségekről, forduljon hozzánk bizalommal! Hasznos információk olvashatók még itt.

Amennyiben Önnek, vagy vállalkozásának jól jönne egy külsős szakértő csapat támogatása, segítsége, a WeareHR-ra számíthat!

A WeareHR további szolgáltatásairól itt tájékozódhat.

 

Képek forrása:
Címlapkép –  123RF – solerf
Beágyazott kép – 123 RF – rawpixel

0 Comments

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Captcha loading...